Skip to content
Kezdőlap » Szabályzat » Szerepjáték (régi) » Jogosultságok

Jogosultságok

Tantárgyakhoz, különórákhoz kötött jogosultságok

Botanika

Ha még nem teljesítetted a botanika első tanéves anyagát, akkor egyetlen, nem mágikus cserepes növényt engedélyezett a kastélyba hoznod, melyet a szobádban tarthatsz. Azonban miután sikeresen teljesítetted a tárgy első évét záró RBF vizsgát, lehetőséget kapsz összesen két darab, akár mágikus növény tartására is. Az adott varázsnövény tartására a botanika professzorodtól kell engedélyt kérned, ő fogja tudni megállapítani, megfelelő-e a képzettséged hozzá. Ahogy egyre nagyobb tudásra teszel szert e területen, úgy egyre bonyolultabb, veszélyesebb növények birtoklására is esély nyílik, mint például a mandragóra vagy az ördöghurok. Bizonyos növények azonban méretüknél vagy veszélyességüknél fogva nem tarthatóak a hálókörletekben, így ebben az esetben botanika professzoroddal egyetértésben döntitek el, hol tárolhatod a növényt. Ez általában az üvegház elkülönített szekciója szokott lenni. Ha több, mint két növényt szeretnél tartani, akkor egy szerepjátékos kívánság felhasználásával +3 növényt igényelhetsz.

Magizoológia

Ha még nem teljesítetted a magizoológia első tanéves anyagát, akkor egyetlen, szelíd, nem mágikus háziállatot – pl. bagoly, macska, béka, egér, patkány – engedélyezett a kastélyba hoznod. Külön egyeztetéssel egyéb mugli kiskedvencek tartását is megengedjük, például kutyák, rágcsálók, díszhalak, díszmadarak, kisebb hüllők.

Azonban miután sikeresen teljesítetted a tárgy első évét záró RBF vizsgát, lehetőséget kapsz összesen kettő, akár mágikus állat tartására is. A legendás lények tartásának két alapszabálya, hogy ezek mindig egyeztetéskötelesek, emellett kizárólag olyan bestiát tarthatsz, amelynek gondozásáról sikeres év végi vizsgát tettél. Első éved elvégzése után tehát X-XX kategóriás lényeket tarthatsz. Később, ahogy nő a szakértelmed, egyre ritkább, veszélyesek lények is elérhetővé válnak. Fontos tudni azonban, hogy a kastélyban rengeteg diák van, közöttük olyanok is, akik nem értenek a varázslényekhez olyan szinten, mint te. Ne feledd, az általad tartott lényekért felelősséggel tartozol!

Javasolt mágikus háziállatok a megfelelő évfolyamok elvégzése után: acsarka, augurán (csak némító átokkal sújtva), bólintér, furkász, golymók, goromka, hurú (csak némító átokkal sújtva), krup, murmánc, nosztallang, zanzárd.

A sem a HP univerzumban, sem a magizoológia tananyagban nem szereplő állatok, vagy a túl erős, túl veszélyes lények engedélyezése erősen kérdéses.

Ha több, mint két állatot szeretnél tartani, akkor egy szerepjátékos kívánság felhasználásával +3 állatot igényelhetsz.

Repüléstan

Ha még nem végezted el a repüléstant, akkor csak professzori vagy prefektusi felügyelettel használhatsz seprűt. Az egy éves, RAVASZ vizsgával záródó kurzus elvégzését követően azonban szabadon repülhetsz, sőt, saját seprűd is elhozhatod az iskolába.

Hoppanálás

A hoppanálás a nemzetközi jogszabályok szerint csak a 17. életévüket betöltött mágusoknak engedélyezett. Hoppanálási tanfolyamra pedig 16 éves kortól lehet jelentkezni. Iskolánkban épp ezért 6. évfolyamtól szabadon választható különóraként lehetőség van ilyen tanfolyamra jelentkezni. A hoppanálás tanfolyam egy órából és egy vizsgából áll, melyeket az RBF időszakban lehet elvégezni. Sikeres teljesítése esetén a hoppanálás képesség a szerepjátékban is használható.

Melyik varázslatot mikor tanuljuk?

Alapvetően minden diák olyan varázslatot használhat, melyet már megtanult az órán. Minden diák számára nyitva áll azonban a lehetőség, hogy tanévente maximum három, legfeljebb az évfolyamánál eggyel fentebbi évfolyamon tanított varázslatot önszorgalomból elsajátítson. (Ez történhet otthon a nyári/téli szünetben, vagy év közben az iskola könyvtárában, esetleg megtanulhatja diáktársaitól.) Ha szeretnétek ilyet, jelezzétek felénk, és felírjuk a szerepjátékos engedélyek közé. Ehhez nem kell kívánságot elköltenetek. Azonban, ha ennél is több, vagy nehezebb varázslatot szeretnétek használni, ahhoz már kell. Még kívánsággal együtt is maximum két évfolyammal feljebbit engedélyezünk. Egy kívánság három újabb varázslat megtanulását teszi lehetővé.

Hogy követni tudjátok, mit mikor tanulunk, készítettünk nektek egy összesítő táblázatot.

Összes varázslat – összesítő táblázat

Melyik bájitalt mikor tanuljuk?

Alapvetően minden diák olyan bájitalt készíthet, melyet már megtanult az órán, ám a varázslatoknál fentebb vázolt módszer itt is működik, annyi különbséggel, hogy itt tanévente csak egy darab felsőbb éves receptet tanulhattok meg önszorgalomból, ehhez ad hozzá a kívánság még egyet.

Hogy követni tudjátok, mit mikor tanulunk, készítettünk nektek egy összesítő táblázatot.

Összes bájital – összesítő táblázat

Háttértörténethez köthető, egyedi jogosultságok

Mindenki vágyik rá, hogy karaktere egyedi legyen, valahogy kiemelhető a tömegből, megkülönböztethető. Nem szeretnénk senki kezébe olyan hatalmat adni, ami a többiek fölé emeli. Azt viszont igen, hogy mindenki a maga módján különleges, egyedi karaktert játszhasson.

Épp ezért lehetőséget adunk rá, hogy mindenkinek lehessen valamilyen egyedi képessége/tárgya/múltja/származása/háziállata, amíg az az ésszerűség keretei között van. Nem támogatjuk azonban a különleges képességek és hátterek halmozását. Tehát ha egyre igent mondunk, többet már csak nagyon ritka esetekben fogunk engedélyezni. Szeretnénk azt is, ha a ritka dolgok a Lumenben is ritkák maradnának. Nem szeretnénk példának okáért három animágust, két vérfarkast, öt árvát és négy hercegnőt az iskolába. Nem lehetetlen azonban, hogy egy-egy ilyen diákunk legyen. Hogy lehet hát igazságosan eldönteni, kinek engedjük meg, és kinek nem? Úgy döntöttünk, hogy azoknak fogunk engedélyezni ilyesmit, akik a legszebben, leglogikusabban felépítve meg tudják írni a történetük, akiken látjuk, hogy hihetően és élvezhetően ki fogják játszani kérésük nem csak pozitív, de negatív oldalát is. Előnyt jelent az is, ha ez az első ilyen kérésed.

Szabályrendszerünkben igyekszünk iránymutatást adni arra, mi az, amit bárki, bármikor, külön engedély nélkül felírhat a karakterlapjára, mi az, ami külön engedélyhez kötött, és mi az, amit nem érzünk igazságosnak vagy reálisnak, ezért senkinek sem fogjuk engedni. Próbálunk olyan rendszert felépíteni, ahol ahogy nőnek és tanulnak a karaktereitek, úgy egyre inkább megtehetnek majd olyanokat is, amit elsősként még nem volt szabad. (Pl. vizsgák letételéhez kötött jogosultságok.) Viszont hogy a ti kreativitásotoknak is utat engedjünk, létrehoztunk egy rugalmasabb, szubjektívebb rendszert is. Ez pedig a kívánságok rendszere.

Kívánságok rendszere

Minden diák, minden tanéve elején kérhet egyetlen egy különleges dolgot (legyen az egy saját képesség, ritka háttértörténet/családi esemény, egy behozott tárgy/növény/háziállat, vagy bármi más, ami eszedbe jut), amit normál esetben nem engednénk meg. Nagyon meredek dolgokat persze itt sem fogunk engedni. Nem fogjuk engedélyezni tehát, hogy egy képzetlen diák sárkánytojást hozzon az iskolába, vagy hogy egy elsőéves animágus legyen, de ugyanezek 7. évben már reális kérések lehetnek, ha tanulmányaid során folyamatosan foglalkoztál a témával. Bármilyen ötlettel nyugodtan keress meg minket!

Fontos, hogy minden speciális előjogodhoz kell egy jó háttértörténet. Ezek különleges dolgok, hát ne a semmiből jöjjenek, legyen szépen megindokolva, leírva, hogy hogyan nyerte el ezeket a karaktered. Sokat tanult, sokat gyakorolt? Járt valami különleges helyen? Történt valami nagyszabású családi esemény? Légy kreatív, de reális! Ha elakadsz, szívesen segítünk ötletekkel!

Ez tehát azt jelenti, hogy minden elsősnek lehetősége van valami igazán egyedi dologgal érkeznie hozzánk. Továbbá azt is, hogy a 7. éved megkezdésére már akár 7 különleges kívánságod is lehet. Nem kötelező minddel élni, ez csupán a maximum. Sőt, ha mondjuk másodévben épp nincs ötleted, akkor később azt felhasználhatod. De vigyázz, egyszerre maximum 3 új különlegességgel érkezhetsz meg az új tanévre! Fontos az is, hogy ha ilyen erős leszel hirtelen, ahhoz kelleni fog egy nagyon jó háttérsztori is, hogy mi történt a nyáron!

Felnőtt karakterek

Az utolsó nagy mérföldkő karaktered felnőtté válása. Eddigre már túl leszel az alapképzésen, sőt, legalább egy specializáción is, karaktered pedig tovább élheti az életét az iskola falai között, ám mostantól valami egészen más posztban, legyen az tanár, háztájőrző, vagy akár egy auror/magizoológus, aki időnként visszalátogat az almamáterébe vendégórákat adni. Ennek megünnepléseként 7. tanéved elvégzése után a diplomád mellé 3 újabb különleges kérésed lehet. Ezeket nem muszáj azonnal beváltanod, tartalékolhatod, míg jön egy jó ötlet. Felnőttként egy picit merészebb ötleteket is engedünk, de azért itt is elsődleges szempont marad, hogy ne rontsa el mások szórakozását! Egy nagykorú mágusnak persze összességében már nagyobb a tudása és a tapasztalata, mint egy diáknak, de ez nem teszi őket felsőbbrendűvé, és nem jelenti azt sem, hogy mindenben jobb, mint egy diák! Ezt tartsd észben! És vigyázz, ha mind a 10 alkalmat elhasználtad, akkor vége, több merész kérésed már nem lehet!

Kívánságok összevonása és cseréje

És akkor lássunk pár speciális esetet. Ezek a kérések bár különleges, egyedi és érdekes, de többnyire azért kisebb dolgok. Mint például egy ritka pálca, egy híres szülő vagy egy drága nyári tanulmányút. De mi van akkor, ha te eddig még semmit sem kértél, most viszont valami igazán nagy dolog van a fejedben?

Normális esetben ezt nem engednénk, de az ilyen nagyobb ötleteknél előfordulhat, hogy belemegyünk a kérésedbe, ha hajlandó vagy érte több “kívánságod” feláldozni. Az ötlet meredekségétől függően két vagy akár három kívánságod is elmehet erre az egy nagy kérésre. Persze a háttértörténet itt is nagyon fontos. Például az “egyszercsak besétált a kertbe egy thesztrál” nem túl jó történet. A “szárnyas ló tenyésztők a szüleim” viszont már hihető, hiszen pelenkás korod óta köztük rohangáltál. Csak ne felejtsd el, hogy azt sem szeretnénk, ha minden második diák látná a thesztrálokat! A halállal való közvetlen találkozás egy ritka és szomorú esemény, amit szintén szeretnénk különleges kérésnek megtartani.

Na és mi a helyzet akkor, ha már rég velünk játszol, mondjuk ötödik éve itt tanítasz, és már nem érzed különlegesnek a régi dolgaid? Beleuntál. Ilyen esetben, persze reális keretek között lehetőséget adunk a cserére. Metamorfmágus vagy? Nos, ezt sajnos nem tudod visszaadni, lecserélni, de ha mondjuk van egy ritka sárkánymedálod, arról lemondhatsz (pl. eladományozod egy rezervátumnak), cserébe pedig kérhetsz valami újat.

Példák a kívánságokra – Mit kívánjak elsősként?

Végezetül pedig nézzünk rá pár példát, hogy mit lehet, és mit nem. Elsős diák vagy, mire használd az egyetlen kívánságod? Elsősként legfontosabb szerepjátékos feladatod a karakteralkotás. Nem kell, hogy mindent előre eldönts, nem baj, ha még te magad sem ismered részletesen a karaktered, de ez egy jó alap, amire a későbbi játékod felépítheted. Elsőként érdemes lehet valami háttértörténethez szorosan kapcsolódó dolgot kérned, pl. családi háttér, születésedtől fogva jelen lévő tulajdonság, egy különleges ismeretség, stb. A különleges tulajdonságok esetén vigyázz, a kívánságod lassan fog beérni! Vegyük például, hogy kérsz egy ritka pálcát, vélahaj maggal. Ez a szeszélyes pálca az első évedben több bajt fog okozni neked, mint előnyt. Ahogy azonban telnek az évek, erősödsz te is, és a pálcával is jobban összeszoktok, úgy könnyen előnyre tehetsz szert például az illúziómágia terén, melyre ez a pálca sokkal fogékonyabb.

Vagy nézzünk egy másik példát. Szeretnél egy murmánc kedvencet hozni az iskolába. Van egy otthon, hiszen a szüleidnek engedélye van a tartásukra, te azonban csak egy elsős diák vagy, még nincs meg a magizoológia RBF-ed. Erre is elhasználhatsz egy kívánságot, hogy a szokottnál hamarabb hozd, mondjuk azzal az indokkal, hogy otthon megtanultad a felelős gondozásának csínját-bínját, nyári szünetben pedig megszerezted a minisztérium különleges engedélyét, kiskorúságodra tekintettel azonban csak azzal a korlátozással, hogy csupán az iskola területére viheted magaddal.

Példák a kívánságokra – Mit engedünk és mit nem?

Nézzünk egy meredekebb példát is. Borzasztóan szereted a vámpíros történeteket, így szeretnéd, ha karaktered vámpír lenne. Tudnod kell, hogy ez a döntésed – mint minden más fajjal, öröklött vagy elnyert de visszafordíthatatlan tulajdonságokkal kapcsolatos kérés – megváltoztathatatlan, karakterednek együtt kell élnie vele, és ki kell játszanod, nem csak az előnyeit, de a hátrányait is. Egy vámpír például nem bírja a napfényt, csak éjszaka jön elő, így ez igencsak megnehezíteni a tanulmányaid. Ám tanárként már nem megvalósíthatatlan.

Engedni fogunk hát ilyeneket, de korlátozásokkal, és figyelni fogjuk, hogy a hátrányait is kijátszd, hiszen pont ez a szerepjáték szépsége! Ha például félvér véla vagy, akkor biztos jó érzés, hogy sok fiúnak tetszel a suliban, de egyrészt el kell fogadnod, hogy a játékos karakterek esetében ez saját döntés kérdése (mondhatja azt, hogy neki nem jönnek be a vélák), másrészt egy idő után lehet, hogy nagyon kellemetlenné fog válni, hogy az iskola öreg, hiányos fogsorú, sánta takarítója is folyton a nyomodban jár.

Harry Potteren kívüli fantasy elemek

Kényesebb kérdések: Sokszor felmerül, hogy valaki Harry Potterben nem létező elemet, vagy valami itt létező, de egészen különleges dolgot szeretne behozni a játékba. Itt az engedélyezésben több dolog is közrejátszik. Például, hogy mikor és mennyire felépítetten kéred. Elsős korod óta állandóan emlegeted és külön órákra is jársz? Ez máris reálisabbá teszi a dolgot. (Érdemes azonban előre egyeztetni, hogy 5. évtől lesz valamid, amire már első óta készülsz, ne 4. év végén jöjjön a meglepetés, hogy mégsem tudjuk megengedni.) Lényeges kérdés itt az is, hogy mennyire zavarja a többiek játékát. Bizonyos kéréseknél előfordulhat, hogy nem az igazgatóság dönt majd, hanem a játékosok közössége névtelen szavazással fogja eldönteni a kérdést. Tipikusan nem Harry Potteres elemeknél gondoljuk, hogy ez a legésszerűbb megoldás, hiszen lehet, hogy az igazgatóságot nem zavarja, de nem csak mi játszunk itt.

Pálcák

Iskolánkban kétféle lehetőséged van saját pálcád kitalálására.
Az egyik, hogy saját magad döntöd el, milyen pálcát szeretnél. Ez esetben szabadon választhatsz bármit az Ollivander-féle három mag (sárkányszívizomhúr, egyszarvúszőr, főnixtoll) és a gyakori pálcafák közül. Egy ritkább maggal és/vagy fával rendelkező pálca azonban már kívánsághoz kötött.
A másik lehetőség, hogy kitöltöd pálcaválasztó kvízünk, melyet az egyéb kvízek almenüben találsz, és mi ajánlunk neked egyet a személyiségtesztre adott válaszaid alapján. Az e teszt által ajánlott pálcákra nem kell kívánságot költened. Persze nem kötelező a teszt által adott pálcát választanod. Nyugodtan dönthetsz úgy a kitöltés után is, hogy inkább sajátot találsz ki!

Engedély kérése

Szerepjátékos kívánságok igénylése (űrlap)

Korábban megadott engedélyek listája

Szerepjátékos engedélyek nyilvántartása

Ebben a táblázatban, a példa fülön, találhatsz jó pár példát is arra nézve, hogy mi hány kívánságba kerül.