Skip to content
Kezdőlap » Szabályzat » Pontverseny

Pontverseny

Mindenki saját magának és a házának is gyűjti a pontokat, beleértve ebbe nem csak a diákokat, de a tanárokat és az öregdiákokat is.

Diákok versenye

A diákok minden évben versenybe szállnak egymással több kisebb és nagyobb címért. A legnagyobb dicsőség az év diákja cím, melyet az a diák kap, akinek az év végén a legnagyobb összpontszáma szerepel a naplóban. A cím elnyeréséhez tehát hozzásegít a sok tantárgy, a kiemelkedő házik és vizsgák, az extra feladatok teljesítése (szakkörök, prefektusság, programszervezés), a pályázatokon, kvízeken való részvétel is, tehát szinte minden iskolai tevékenység.

Az év diákja cím mellett számtalan további díj is elnyerhető. Minden tantárgy tanára hirdet például az adott tárgyból év tanulóját. Emellett vannak egyéb díjak is, melyek évente változhatnak, bővülhetnek vagy ki is eshet egy-egy díj. A díjak teljes listája jelenleg az alábbi:

Díj neve Ki (és hogyan) kaphatja?
Az év diákja Az évben mindent összevetve a legnagyobb összpontszámot szerzett diák
Évfolyamelső Az évfolyamon a legnagyobb összpontszámot elért diák
Az év tanulója Az évben a legjobb tanulmányi átlaggal rendelkező diák (itt tehát csak a házik és vizsgák jegyei számítanak, melyek összegét a tantárgyak számával osztjuk el)
Az év golymókja Golymók évfolyamon a legjobb tanulmányi átlaggal rendelkező diák (itt tehát csak a házik és vizsgák jegyei számítanak)
Az év XXX tanulója Minden tantárgyból kiosztásra kerül 1-1 díj (ezt a díjat öregdiák is elnyerheti)
Extracurricular-díj Az évben a legtöbb extra pontot (kvízek, szakkörök, stb.) elért diákjának jár

Tanárok és öregdiákok versenye

A Lumen Mágusakadémián nemcsak a diákok, hanem a professzorok is versenyeznek egymással. Ezt a díjat azonban nem mi, tanárok, hanem ti, diákok osztjátok ki! Az év tanára díjat űrlapos közönségszavazás útján lehet elnyerni. Azt a címet a legtöbb szavazatot elnyerő tanár kapja, és bár nem kötelező, megköszönjük, ha szavazataitok mellé szóbeli értékelést is adtok!

A professzorok és az öregdiákok emellett szintén gyűjthetnek pontokat az alábbi módokon:

  • A professzorok által maximálisan felvehető 4 tantárgy pontszámai, melyek a diákokéval azonos módon kerülnek pontozásra
  • Az extra gyűjthető pontok (kvízek, versenyek, pályázatok, szakkörök szervezése vagy azokon való részvétel)

Megszerzett pontjaikkal pályázhatnak “Az év XXX tanulója” díjakra. A többi díjat az 1-7. osztályos diákjainknak tartjuk fenn.

Ha sok olyan tagunk lesz, aki az iskola elvégzése után még marad más szerepkörökben, akkor a jövőben számukra is hirdethetünk külön versenyt, az “öregdiákok” versenyét. Az év öregdiákja címet az a már végzett tanuló vagy professzor kaphatja, aki a legmagasabb összpontszámot szerezte meg a tanév során.

Házkupa

A négy ház itt is minden évben megküzd a házkupáért. Egy ház teljesítményéhez nem csak a diákjai, hanem az öregdiákjai és tanárai is hozzájárulnak. Az adott ház pontszáma a következők összegéből áll össze:

  • Az összes, az adott házhoz tartozó diák pontszáma
  • Az összes, az adott házhoz tartozó öregdiák pontszáma
  • Az összes, az adott házhoz tartozó tanár pontszáma