Skip to content
Kezdőlap » Fontos információk » Működés

Működés

Iskolánkban a játék és a tanulás a virtuális térben, online valósul meg. Az élmény három fő részből áll, dönthettek úgy, hogy csak egyik-másikban vesztek részt, vagy akár mindben.

Az első rész az iskolába járás. Ennek keretében tanórákon vesztek részt, házikat küldötök be, év végén vizsgáztok, bizonyos időközönként pedig RBF és RAVASZ vizsgákat is le kell tennetek, melyek eredményei meghatározzák majd, hogy milyen karrierutak nyílnak meg felnőtté váló mágusotok előtt. Az évfolyamotoknak megfelelő tanórákhoz a tárgyfelvételt követően a weboldalon tudtok hozzáférni, a házikat és a vizsgákat pedig emailben kell elküldenetek. Attól függően, hogy egyszerűbb vagy összetettebb órákon szeretnétek részt venni, két tagozat közül választhattok: a golymók és a sárkány. A golymók egy könnyed tagozat, ahol inkább a közösségen és a játékokon van a hangsúly. Itt rövidebb órák és egyszerűbb házi feladatok várnak. A sárkány egy összetettebb tagozat, amit a kompetitívebb és/vagy tudásszomjas diákoknak ajánlunk. Itt részletesebb, érdekesebb tananyagokat találsz majd, és neked is több lehetőséged lesz megmutatni mit tudsz és pontokat szerezni a házadnak.

A második rész a szerepjáték, melynek lényege, hogy a többi Lumen taggal közösen átélhesd karaktered hétköznapjait, kalandjait, mindent, ami az órák közt – vagy akár az órákon – történik. A szerepjátékozás Discordon zajlik.

A harmadik rész a közösségi élet. Ez a karakteren kívüli beszélgetéseket, játékokat, egyéb programokat jelenti, és javarészt Discordon és Messengeren zajlik. Úgy gondoljuk, hogy a jó szerepjátékos élményhez hozzájárul az is, ha a karakter mögött rejlő személyt is megismerjük, és jókat tudunk beszélgetni egymással, vannak közös élményeink. Ezért rendszeresen tartunk Discordos játékesteket, filmezéseket, kvízeket, vetélkedőket és pályázatokat.

A Lumen taggá válás a házbeosztó kvíz kitöltésével kezdődik, amit jelentkezési időszakban tehetsz meg. Ezek mindig két tanév közti szünetben vannak, a tanévek folyamán a zavartalan működés érdekében szünetel a jelentkezés. Ha kiderült, mely házba illesz, utána tudsz regisztrálni az oldalra. Ezt követően beállítjuk a jogosultságaid és megkezdődhet az ismerkedés! Jelentkezz Messenger csoportunkba, lépj be Discordra, lesd meg, milyen tantárgyaink vannak, és add le a jelentkezésed, hogy milyen választható tárgyakat szeretnél még felvenni a kötelezőek mellé ebben a tanévben!

A tanév elindulását követően sorra kerülnek fel a tananyagok az oldalra, te pedig elkezdheted beküldeni a házikat. Minden házi leadásának megvan a maga határideje, ezekről az Aktuális menüpont Tanév menete almenüben tájékozódhatsz. Ha valamiért nem sikerül időben leadnod egy házidat, akkor van még egy mentőöved: a tanév során két pótlási időszak is lesz, amikor pótolhatod őket. Az évet pedig vizsga-, majd RBF időszakkal zárjuk.

Munkátok pontokkal is honoráljuk, mely mind az egyéni, mind a házad teljesítményéhez hozzájárul. A beküldött házi feladatok és vizsgák mellett a tanév során kvízeken, pályázatokon is lehetőség van pontszerzésre, valamint a jövőben tervezünk szakköröket is. Mindezek időpontjait, határidejeit megtalálod az eseménynaptárban. Ha pedig a pontversenyek állása érdekel, akkor az Eredmények menüpontban nézelődj!

Prefektusainkat a diákok sorából válogatjuk, erre a második tanévtől kezdve van lehetőség. Ez egy sok munkával és felelősséggel járó feladatkör, melyhez alaposan ismerni kell mind az iskola működését, mind a diáktársaid, hogy segíteni tudd őket! Egy prefektus besegít a házvezetőknek az adminisztrációba, tájékoztatja és emlékezteti a diákokat, programokat talál ki és vezényel le, felügyeli a szabályok betartását, konfliktus esetén higgadtan segít békét teremteni, vagy szükség esetén értesíti a professzorokat.

Ha bővebben szeretnél olvasni az iskola működéséről, akkor látogass el a szabályzat menüpontba!