A Lumen egy rendkívül demokratikus iskola, ahol hiszünk abban, hogy ahogy a diák, úgy a tanár is tévedhet. Így szeretnénk megadni a lehetőséget a diákoknak, hogy ha szükségét látják, megkérdőjelezhessék a kapott pontszámaikat, anélkül, hogy rosszallástól kéne tartaniuk.
Nem szeretnénk azonban azt sem, ha átesnénk a ló túloldalára, és mindenki minden egyes pontszámát kérdőre vonná. Ezért szabunk egy formálisabb keretet ezeknek a kérdéseknek.
Szeretnénk, ha tudnátok azt is, hogy a pontozás igazságosságának megteremtésére és fenntartására több módszerünk is van. Ezekből egy az alább ismertetett rendszer. Emellett ezt segíti elő az is, hogy a pontozási rendszer minden tantárgy esetében egységes. Hiszen, bár szeretnénk teret adni az egyes tanárok ízlésének, szubjektivitásának is, úgy érezzük igazságosnak, ha mindenki egy egységes keret határain belül mozog.
Úgy véljük továbbá, fontos, hogy a diákok számára már előzetesen is megismerhetőek legyenek a lehetőségeik. Épp ezért az iskola weboldalán minden tanárnak elérhető a bemutatkozása, melyben szerepel az is, miket tart kiemelkedően fontosnak egy háziban, mi zavarja, és mi az, amit kifejezetten szeret. Vannak például professzoraink, akik különösen harapósak egy igénytelen fogalmazás miatt, vannak, akiket rögtön le lehet venni a lábukról egy szép saját rajzzal, vannak, akik a sosem látott kreatív ötleteket szeretik.
Fontosnak tartjuk azt is, hogy visszajelzéseket kapjunk tőletek, és ahogy a diákok, úgy a tanárok is versenyezzenek kicsit. Épp ezért minden tanév végén sor kerül egy közönségszavazásra, ahol a diákok választhatják ki az év tanárát.
1. lehetőség: Érdeklődés
Először is, szeretnénk, ha tudnátok, hogy az iskola minden tanára arra törekszik, hogy igazságosan, részrehajlás nélkül pontozzon. Bárkinek, bármikor meg szabad kérdeznie az adott professzortól, hogy hogyan alakult ki a kapott pontszáma. Kérhet véleményezést is, de kérjük, hogy egyrészt, várjon türelemmel a válaszra, másrészt udvariasan tegye fel a kérdést! Tanáraink is emberek, ők is hobbiból, kikapcsolódásként vesznek részt az iskolában, mint a diákok, ne bántsuk egymást!
Egy ilyen beszélgetés során információkat kaphatsz arról, hogyan osztályoz az adott tanár, mi tetszett neki a beadandódban, mi nem, sőt, akár felül is bírálhatja a saját döntését, és kedvezőbb pontszámot adhat neked. Kérjük, akkor se legyél goromba vele, ha nem sikerült meggyőznöd, hogy több pontot érdemelnél! Kérünk továbbá arra is, hogy ne élj vissza a professzorok jóindulatával, és ne kérdezz rá minden egyes pontodra! A tanáraink is elfoglalt emberek, ráadásul egy idő után a legudvariasabb kérdezősködés is kötekedésként hathat.
Bárki bátran kérdezhet tehát, de udvariasan, mértékkel tegyétek!
2. lehetőség: Fellebbezés
Ha már egyeztettél a tantárgyfelelős professzorral, ám továbbra sem érzed igazságosnak a pontozást, kérhetsz egy másodvéleményt a bagoly@lumensuli.hu címen. Az email tárgya ez legyen: Fellebbezés. A szövegben jelöld meg az iskolai neved, házad, évfolyamod, a tárgy nevét, évét és az óraszámot, aminek a házijára egy független véleményt kérsz.
Ezesetben egy igazgatósági tag (lehetőleg olyan, aki még nem látta a naplóban a szóban forgó pontszámot) elolvassa és pontozza a házid, majd ezt követően hasonlítja csak össze a naplóba írt jeggyel. A két pontszám közül a magasabb lesz a végleges pontod.
Egyelőre nem adunk limitet arra, hányszor van lehetőség fellebbezni, ám szeretnénk, ha bíznátok a professzoraitokban és ez egy különösen ritka dolog lenne. Ha azt látjuk, hogy visszaéltek ezzel a lehetőséggel, akkor limitálni fogjuk, hányszor lehet ilyet kérni.
Felmerült bennünk az is, hogy a fellebbezés legyen egy kockázatos dolog, azáltal, hogy ha valaki ilyet kér, akkor mindig a másodvélemény lesz a végleges pontszám, akkor is, ha az még alacsonyabb, mint az eredeti pont. Nem akarjuk azonban, hogy azért legyen kevés fellebbezés, mert a diákok “büntetéstől” tartanak. Azt szeretnénk, hogy azért legyen kevés, mert bíztok bennünk.
Fellebbezésre lehetőség van abban az esetben is, ha úgy érzed, a te egyik házid vagy vizsgád érdemelte volna az éves tantárgyi ösztöndíjat, ám nem te kaptad meg ezt. Ezesetben egy másik tanár is átnézi a két szóban forgó anyagot, és a körülményektől függően háromféle döntést hozhat: egyetért a szaktanár döntésével, nem változik semmi; mindkét anyagra megadja a +10 pontot; a te anyagodra adja meg a +10 pontot, és a másik diáktól visszavonja az ösztöndíjat.
3. lehetőség: Rendkívüli javítás
Ha a tárgyfelelős tanárral történt egyeztetés után úgy érzed, valóban jogos volt az adott pont, nem szeretnél fellebbezni, de bármilyen okból kifolyólag különlegesen fontos számodra ez a házi, és nagyon bánt, hogy nem tudtál több pontot elérni, akkor egy ritka lehetőséged van még a javításra.
Minden diák tanévenként egyetlen egyszer kérheti, hogy javítás és átbeszélés után újraírja, kipótolja a háziját és újra beküldje. Ennek a lehetőségnek a lényege, hogy a házi feladat tényleg lényegesen tartalmasabbá váljon. Nem elég csupán kijavítani egy rossz választ, csak akkor fogunk az eredetinél magasabb pontszámot megítélni rá, ha láthatóan részletesebb, kidolgozottabb, ötletesebb, szebb lett a végeredmény.
A javított házi leadásának határideje a rendes vizsgaidőszak vége, azaz a vizsgapótlási időszakban már NEM lehet rendkívüli javítást leadni.
Amennyiben a vizsgád szeretnéd rendkívüli javításra visszakérni, arra is van lehetőség, ám ennek leadási határideje az RBF időszak vége. Ez azt jelenti, hogy ha a szóban forgó vizsgát pótlási időszakban adtad le, a tanár se tudta rögtön kijavítani, és megy az idő az egyeztetéssel is, hogy miért ennyi pontot kaptál, előfordulhat, hogy csak óráid lesznek a javításra. Ennek tudatában és elfogadásával kérd ezt a lehetőséget!
RBF vagy RAVASZ vizsga rendkívüli javítására kizárólag a nyári szünetben és csakis abban az esetben van lehetőség, ha nem sikerült elérned a vágyott specializációd felvételéhez szükséges VF minimumszintet.